informationTájékoztatjuk, hogy honlapunkon cookie-kat/sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.




Bemutatkozás

NEMZETKÖZI ÉLELMISZERIPARI ÉS HORECA KIÁLLÍTÁS
 

„A régió élelmiszeripari és vendéglátóipari-ágazatban dolgozó szakemberei számára a Sirha Budapest szakkiállítás kihagyhatatlan esemény, itt találkozik a szakmai közönség a szektor legjavával, újdonságaival. A gasztronómiát, a szállodaszektort, a vendéglátást, az élelmiszer-kereskedelmet, a sütőipart és még sok egyéb kapcsolódó szolgáltatást lefedve, a Sirha Budapest olyan esemény, amely összehozza az élelmiszeripari szolgáltatások és a gasztronómia minden ágazatát, lehetőség ad a különféle szektorok képviselőinek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, üzleteket kössenek. A bemutatott termékkínálaton túl kiemelkedő szerepe van ebben a színes programkínálatnak, a szakmai előadásoktól, bemutatóktól kezdve a közétkeztetésben dolgozó szakácsok, a cukrászok, a baristák versenyéig. Nem tagadhatom, hogy elfogult vagyok, a számos program közül hozzám a Bocuse d’Or verseny áll legközelebb, hiszen a legutóbbi Sirha Budapest adott otthont annak a csodálatos versenynek, aminek eredményhirdetésén Európa legjobbjaként a magyar csapat léphetett a dobogó legfelső fokára. Az idei Sirha Budapesten a következő magyar csapat kiválasztása zajlik majd. Hasonló sikereket kívánok nekik is, ahogyan a kiállítás minden látogatójának és kiállítójának!”

Hamvas Zoltán

a Sirha Budapest elnöke
a Magyaro Bocuse d'Or Akadémia elnöke
a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének társelnöke


A Sirha Budapest kiállítás célja, hogy átfogó kínálatot nyújtson az élelmiszeripar, sütő- és cukrászipar, szálloda-, vendéglátóipar, valamint a csomagolóipar és gasztronómia képviselői számára.

  • Széleskörű és innovatív helyi és nemzetközi kínálat

2016-ban 19 ország közel 400 kiállítója és 34 ország 20 000 szakmai látogatója vett részt a Sirha Budapest szakkiállításon, ahol bemutatásra kerültek a szakma legfrissebb trendei, újdonságai és innovatív megoldásai.

  • Növekvő kiállítási terület és szélesedő kínálat

A szakkiállítás dinamikus növekedésének kiszolgálása érdekében a Sirha Budapest 2018-ban két pavilonban, a HUNGEXPO Budapesti Vásárözpont A és G pavilonjában kerül megrendezésre, melyet az erősödő kiállítói érdeklődés mellett két új tematika bevezetése is szükségessé tesz. A Sirha Budapest kiállítói spektruma kibővítésre kerül a bio és saját márkás termékekkel.

  • Erős támogatás a szakmai szövetségek részéről

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével történő szorosabb együttműködésnek köszönhetően a kiállításon erősödik a cukrászipari jelenlét, de nagyobb hangsúly kerül a sütő- és kávéiparra is.

  • Több, mint 20 000 szakmai látogatót várunk

A kiállításra csak magas minőségű szakmai látogatókat várunk, akiket többcsatornás médiakampánnyal érünk el a szakmai online és nyomtatott sajtóban, a HUNGEXPO 40 000 címből álló adatbázisán keresztül, illetve a hazai és szomszédos országok szakmai szervezetével való együttműködéssel.

  • Kivételesen gazdag programkínálat

A 2018-as Sirha Budapest minden tematikájában bővül a programkínálat, mely között világszínvonalú versenyek és szakmai konferenciák kapnak helyet. A teljes tervezett programkínálatot IDE kattintva tekintheti meg.