Ismeretek és ízek

Ismeretek és ízek: a jó ízlés nagykövetei

2022. március 24. csütörtök
A pavilon, versenyhelyszín

Március 24-én a Hungexpo SIRHA Budapest rendezvényén, egy egyedi, különleges rendezvény kerül megszervezésre abból a célból, hogy innovatív módon népszerűsítsük Magyarország mezőgazdasági, borgasztronómiai, turisztikai és a wellness szektorának termékeit. Ezen a rendezvényen a magyar és az olasz séfek együttműködésében, a kiválasztott vendéglátó iskolák tanulói és tanárai segítségével fognak elkészíteni olyan egyedi ételeket, amelyekhez magyar mezőgazdasági termékeket használnak fel, és amelyeket az olasz stílus szerint készítenek el. A rendezvény alatt elmagyarázzuk a Salus Konyha filozófiáját (6T), amely célja a magyar Tradíciók, Tipikusságok (jellegzetességek) és Térségek népszerűsítése, felhasználva olyan Technikákat, nyomon követhetőséget (Tracciabilitá), amelynek eredményeképp az ételek a világ minden tájáról származó Turistának ízlenek. A rendezvényen részt vesz majd a magyar Flambírozó Csapat, amely első helyezést ért el a „Nők a Flambírozás Művészetében” nemzetközi versenyen 2021-ben, Gradoban. Jelen rendezvényt az az együttműködés tette lehetővé, amely a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Marco Polo Csoport között született meg a közös uniós projekteken történő részvétel folytatásaképpen.

A rendezvény megszervezésének az a célja, hogy népszerűsítse a képzés, a vendéglátás, vendégfogadás és egészség összekapcsolódását bevonva az iskolákat, vállalatokat, intézményeket, kereskedelmi és iparkamarákat és szövetségeket.

Az esemény szervezésének célja összhangban van a magyar kormány Nemzeti Húsgalamb programjának céljával. Hat felépített konyhában készül majd a Salus Konyha étel, a Sült Galambleves az autoritások és a meghívóval rendelkező vendégek számára. Az ételeket tanulók készítik el, szolgálják fel és mutatják be a vendégek számára. Az ételeket hozzá illő borokkal párosítják. A magyarázat közben a fókuszt mindig a felhasznált alapanyagok területhez kötődésén tartják a tanulók.

A rendezvény lezárásaként egy látványos flambír show-val zárnánk, amely során Panyolai pálinka felhasználásával Gundel palacsintát készítenek el a szakemberek. A flambírozás a nemzeti flambírozó szelekciós verseny bevezetőjének minősül. Az utóbbi Baktalórántházán kerül majd megszervezésre egy későbbi időpontba